Vörösszőnyeg club
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Red Carpet Chat
 
Számláló
Indulás: 2006-12-20
 
redcarpet
ÚJ FORMÁBAN
HOgy tetszik az új honlap?

Nagyon tetszik
lehetne rajta még javítani de azért király
régebben jobb volt
rossz
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Események
Események : Redcarpet Club nyaral

Redcarpet Club nyaral

Rcc vezetösége  2007.08.17. 21:14

Ez volt!

                        RCC Túra-2007

Első nap hosszas, és tán izgalmas szervezés után augusztus 13-án csak négy főnyi csapatunk találkozott a Keleti pályaudvaron, a kora délelőtti órákban. A kiírt késésektől és az időjárástól kissé megszeppenve szálltunk fel a sátoraljaújhelyi gyorsvonatra, amely pontosan indult. Az utazás a túra egészéhez hasonlóan jó hangulatban telt (időnként túl jól is akár).Negyed egy után pár perccel esőfellegekbe burkolózva tűntek fel a borsodi megyeszékhely házai. Leszállva a vonatról utunk az MVK ZRt. Szondi utcai telephelyére vezetett, ahova kissé már elázva érkeztünk meg. A telephelyen nagyon készséges fogadtatásban volt részünk, a kísérőnk érkezéséig hátralévő időben a hirdetőtáblán mindenki talált számára fontos érdekességet. A telephelyen először az autóbusz-, majd a villamosműhelyt tekinthettük meg. Megismerkedhettünk a cég szinte valamennyi járműtípusával, vezetőfülkébe ülhettünk, villamos alá mászhattunk. A telephelyet elhagyva az időjárás is szebb arcát mutatta. Utunk a szállásra vezetett, ahol a szállásadó szavai a túrának szintén motívumaivá váltak. Délután a barlangfürdőben pihentük ki a nap addigi fáradalmait, majd egy bobozásra is sor került. Este egy gyors vacsora után újra a Belváros felé indultunk, ahol vásárlásra, és egy kis villamosozásra is sor került.

Másnap viszonylag korán ébredtünk, reggeli után InterPicivel indultunk Kazincbarcikára, amely sokak számára szolgált újdonságként. Ezt követően az utolsó szolgálatát töltő állomásfőnök egy beszélgetés után a ki állítóterembe invitált bennünket, a régig korok egyenruhái, táblái, jelzői, és újságcikkei között mindenki talált kedvérevalót. Tehervonattal Putnokra mentünk, ahonnan autóbusszal tértünk vissza Kazincbarcikára. Ebéd után volt idő egy kis nézelődésre az autóbusz-állomáson is. Utunk szintén autóbusszal vezetett a Jókai Mórról híres Tardonára (40 évvel ezelőtt még kisvasúttal mehettünk volna). Innen indult túránk Miskolc felé, mely során többször aggodalmas megálltunk, de közben gyönyörködhettünk a táj páratlan szépségében, gyümölcsöt ettünk, sziklafalra másztunk, és megtölthettük kulacsainkat a Mária-forrás jóízű vízéből. Időben érkeztünk célunkhoz, kis várakozással elértük a LÁEV aznapi utolsó vonatát. Este az Egyetemvárosba mentünk, majd újra a Belváros következett. Kissé fáradtan értünk vissza a szállásra, hisz az utastájékoztatás hiányában egy megállóval többet kellett gyalogolnunk.

Harmadnap reggel a szálláson elkészített reggeli és rendrakás után a távozásig egy kis TV nézésre került sor. Immár csomagokkal utunk az Avasra vezetett, ahol a kilátóból csodáltuk meg Miskolc két arcát. A Belvárosban először nappal végigsétálva egy fagyizás után érkeztünk a Tiszai pályaudvarra, ahol szintén akadt szabadidőnk. A vonatra szállás előtt még megnéztük ahogy szerelvényünk gépet cserél és új kocsikat kap, melyben kényelmesen utazhattunk Budapestig, bár az utolsó kilométerek kicsit illúziórombolóra sikeredtek.

 
Óra
 
Naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Linkek
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
esély
Szerinted van esély arra, hogy visszaálljon a régi vendégkör?

igen
nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!